A Precíz Szoftver Stúdió élt 23 évet.
Kisvállalkozásoknak készült ügyviteli szoftver csomag volt. Sajnos a cég veszteségesen üzemelt és a NAV úgy döntött ne folytassuk tovább (pont az utolsó év már nullszaldós volt, de igazuk van, mert 23 év alatt mint tulajdonos semmit sem értem el csak dolgoztam éjjel nappal az ügyfeleknek, az alkalmazottak bérére és az adók befizetéséért).
1989-ben, egy hajszállal a rendszer/rezsim stb. váltás előtt alakultunk (bár évekkel korábban gmk. formában már volt egy elődje.
Ekkor még DOS alapú – de már akkor rajzos keretek és gombok használatával, majd 1995-től már Windows alatt ment a rendszer.
Nekünk sem esett jól a Bokros csomag – egy évig alig volt eladásunk, úgy hogy az év elején volt a cég életében a legnagyobb alkalmazotti létszám. Életben maradtunk, bár a számítástechnikai boltunkat fel kellett számolnunk.
A csőd 2013-ra következett be (évek voltak mire vége lett a felszámolásnak, magán emberként is sokmilliós adóssággal a család felé, az egyéb tartozásokat mind rendeztem a csőd előtt – dolgozók, szállítók, egyedül a NAV nem engedte a részlet fizetést).
A teljes idő alatt több mint 10 000 cég volt felhasználónk. A megszűnéskor is még 4000 aktív felhasználót tartottunk nyilván.
Köszönet a Scander Kft-nek, hogy mint korábbi viszont eladó és a fejlesztő rendszer licenc tulajdonosa lehetőséget biztosított azon felhasználóknak akiknek tetszett a programok kényelme és nem akartak más gyártók termékeire átállni. Létrehozták az INVO Szoftver Stúdiót. Így aki tovább akarta használni az az adatbázis átvételével, frissítési áron átállhatott az INVO-ra.
