Átárazás, infláció követő ármódosítások.

Átárazás az inflációnak megfelelően a termék és szolgáltatás listában. A termék törzsadat lista átírása nem befolyásolja a már kiállított bizonylatokat. Így a már kiadott szállítóleveleket sem. A program lehetőséget biztosít, hogy akár árkategóriánként, termékcsoportonként, gyártónként más más értékkel árazzunk át.

A jelenlegi meglódult infláció miatt sokaknak kell a készleteiket, termékeiket, szolgáltatásaikat átárazni, függetlenül a korábbi beszerzési ártól.

A terméklista 6 árkategóriájából ötöt lehet csoportosan átárazni. Az egyes árkategória a tipikusan beszerzési, bekerülési árat tartalmazza, azt csak alapvetően az új beszerzésekkor a bizonylat alapján szokás átvezetni.

Tipikus átárazás a 6-os (lista vagy kisker) ár beállítása. Az infláció követés egységes ár módosítást igényel, függetlenül attól, hogy Forint vagy devizás beszerzésű a termék (vagy adott esetben a szolgáltatás). Ilyenkor önmagához képest szorozzuk fel (emeljük meg) adott százalékkal az árakat.

Tipikus példa mostanában a 10-30%-os emelés. Ekkor a szorzó 1,1-1,3 lesz. Lásd minta képen is. De lehet, hogy az elfogadhatóbb, kisebb emelésekre osztás miatt csak 4% (például kéthavonta), ekkor 1,04 lesz a szorzó.

Konkrét példa lépésről lépésre.

Az áremelés legyen mondjuk 8%-os ebben a példában. A programban a szolgáltatás főmenüben az első almenüpont az átárazás.

Az átárazás menüpont.
Az átárazás menüpont.

Mentés átárazás előtt.

Legyen mentés, mert nem visszavonható egy hiba esetén! Ez történhet manuálisan is, csak a termék listát tartalmazó fájl másolásával, vagy egy aktuális teljes ADAT mappa mentéssel.

A termék és szolgáltatás lista a TERMEKx.dat fájlban található, ahol az x verziónként növekedhet, így csak az utolsót kell elmenteni, lemásolni. Jelen esetben azoknál ahol a legfrissebb (2022-es) változat van a TERMEK5.dat fájl.

Figyelem ez csak és kizárólag a pillanatnyi termékek adatai (szöveges képes és al nyilvántartások nélkül, így ha nem csak átáraznak, hanem mondjuk bővítik is a listát (nem javasolt egyszerre a kettő), akkor a teljes mentés kellhet a visszaállításhoz.

Hálózatban a többi munkahelyen az átárazás ideje alatt nem javasolt dolgozni (elvben nem tilos, de az esetleges visszaállítás veszélye miatt nem ajánlott). Tehát javasolt az átárazás munka idő után végezni, hogy legyen idő mindent ellenőrizni stb.

Mentendő, másolandó fájl a beárazás idejére.

Fix árra átárazás.

Az első lehetőség amikor mindent egy árra állítunk be (tipikusan például törlés), ezért arra nagyon figyeljünk, hogy ide ne írjunk semmit. Kivétel lehet, ha egy termék csoport (például “modell festék, 10 gramm” több száz színben azonos áron van és nem százalékosan hanem fix árra akarom beárazni. Ekkor válasszuk ki a termékcsoportot és az árkategóriát. Esetleg a gyártót is.

Átárazás önmagához képest.

A program tud beárazni is árréssel, amikor egyik árkategória az alapja a másiknak. Például a már beállított 6-os lista árhoz képest egy kedvezményes árat, vagy nagyker árat stb. állítunk be. De a sima átárazáshoz itt most csak azt az árkategóriát kell kiválasztani, amelyiket át akarjuk árazni. Ennek megfelelően az egyes nem használható erre. Most a kisker (lista) árat akarjuk, ezért a 6-os árkategóriát kell kiválasztani.

Árkategória választás átárazáshoz.

A termék lista szűrésének a beállítása.

Miután beállítottuk a kívánt szorzót (jelen esetben a 8%-nak megfelelő 1,08-at) be lehet állítani egy elvárt minimumot, de ezt speciális esetektől eltekintve nem szokás használni, itt üres is.

Az átárazás történhet minden termék és szolgáltatásra listán, de tipikusan termékcsoportonként, esetleg gyártónként más és más százalékon is.

A program alapból a gyorsabb művelet miatt a megszűnt termékeket nem árazza át, de ha valaki csak ideiglenesen kapcsol ki termékeket, szolgáltatásokat és később vissza kapcsolja, akkor javasolt kivenni a pipát – lásd a képen.

Rendszerint vannak termékcsoportok megadva és azok tipikusan más más százalékkal is változhatnak. Ekkor érdemes kijelölni az adott termék csoportot. Sajnos ekkor minden termékcsoportra egyenként el kell végezni utána az áremelést.

A gyártó kiválasztása ugyan így viselkedik. Ezt nem javasoljuk használni, tipikusan arra jó amikor egy szállító bejelenti az áremelést és csak azt és ezért emeljük az árakat egy adott gyártó/szállító termékeinél.

Lehet jelleg szerint is szűrni, de ez nem javasolt, érdemes a Mind-en hagyni. A képen ugyan a termékre van állítva, de ez feltételezi, hogy minden termék és szolgáltatás rendesen be van állítva (nem szokták).

Raktár választás akkor kellhet, ha valaki egy termékkört egy adott raktárban tárol. Tipikusan egy cég, de több tevékenységi kör esetén fordul elő. Alap esetben nem szokás használni (erre).

A besorolási csoport ott lehet hasznos ahol kevés, de jellegzetesen a besorolási kódok ki vannak töltve és csak egyik féle kerül átárazásra. Infláció esetében nem javasolt, kivéve ha éppen csak egy adottat kell átárazni a többitől függetlenül.

Százalék, termék-lista szűrés, kerekítési szabály beállítása.
Százalék, termék-lista szűrés, kerekítési szabály beállítása.

Kerekítés beállítása.

A programban mód van az árazás során létrejövő új ár kiszámítása során kerekítést megadni. Ez tipikusan nettó értékre vonatkozik, de a kisker gondolkodásúaknak beállítható a bruttó értékre kerekítés is, azzal hogy ennek van egy speciális esete is amikor bruttó 5,- Ft-ra kerekítenek. A bruttó mód és különösen a bruttó 5,- Ft-ra kerekítés használata nem ajánlott.

Bruttó árra kerekítés az átárazás során.

Amiért nem ajánlott az az, hogy a rendszer (és főleg a NAV jelentések) nettó és két tizedes alapúak. Tehát ha van egy szép kerek bruttó értékünk nem biztos hogy van olyan két tizedes nettó érték amiből kijön. A program ügyesen század fillérekre megközelíti, de ha valami végtelen tizedes törtre jönne ki nettóban, az akkor már század fillérre megjelenik a bruttóban. Ami nem gond ha egy darabot adunk el (kerekítés a bizonylaton), de ha egy milliót ott már ez ezres eltérést ad a “fejben” számolt értékhez képest.

A cél árkategória kiválasztása átárazáshoz.

A beállítások után kell kiválasztani a cél árkategóriát, ami átárazás esetében tipikusan ugyan az mint a kiindulási (önmagához képest emelünk). Jelen esetben ez a 6-os kisker ár.

A cél árkategória kiválasztása.
A cél árkategória kiválasztása.

Kijelölése után válik aktívvá az Árazhat (Alt+Z) gomb.

Az átárazás indulhat.

A program felhozza ellenőrzésre a beállításokat, érdemes jól átnézni mert nem visszavonható.

A tényleges átárazás előtt ellenőrzés, jóváhagyás.

A képen az 5-Ft-os bruttó mód miatti árak láthatóak néhány teszt adattal.

Az 5,-Ft-os bruttó kerekítés eredménye.

Szerződéses árak.

Figyelem, ha egy partnerrel szerződéses árak szerint történik a bizonylat kiállítás, akkor azt a listás árak átállítása nem befolyásolja azon termékek esetében amik a szerződésben szerepelnek. Itt tehát vagy a szerződést kell módosítani, vagy megszűntté tenni, ha a megállapodás már nem tartható fenn.

Átárazás hatása a szállítólevelekből készülő számlákra.

Az átárazás, a termék törzsadat lista átírása nem befolyásolja a már kiállított bizonylatokat, így a szállítóleveleket sem. Az alapelv szerint a szállításkor (teljesítés időpontja) szerint történik a számlázás, ennek megfelelően a program a számlára ezeket az adatokat kínálja fel, ha a szállítólevélből számla funkciót használjuk. Felek közti megállapodás kérdése, hogy a számlázáskor esetleg az infláció követő ár érvényesíthető e. Ha ilyen van akkor javasolt a számlát nem a szállítólevél alapján felkínáltatni, mert akkor a program a számla írás során az aktuális érvényes árakat írja be. De természetesen lehet a szállítóból számla is és azon termékek esetében ahol mód van az infláció érvényesítésre, ott a tétel átírható.

Átárazás videón.

5 perces rövid Youtube videón ugyan ez, jól láthatóan a kitöltés folyamata.

3,5 perces videón (Youtube)