1.) Az egyes bekezdés a fordított adózás esetére vonatkozik, ekkor a deviza számlán nem kell feltűntetni árfolyamot (felszámított adó amúgy sem szerepel, de az adó alapját sem kell Ft-ban kifejezni), tehát belföldi fordított adózás vagy az európai unióba (közösség) irányuló számlák esetében (beleértve az előleg számlát is) nem kell az adó alapját Ft-ban is feltüntetni (ez a törvény nem tiltja, az előírtnál több adat közölhető). Ekkor a számlát befogadócég könyvelője határozza meg a fizetendő adó mértékét, ugyan úgy mint eddig. A készletvezető cégek számla befogadása miatt azonban (a készlet érték Ft-ban vezetendő alapesetben) fontos hogy milyen árfolyamon iktatják a számlát (vagy szállítólevelet) a kereskedelmi rendszerükben mivel a raktárra vétel értéke a készletérték számítás alapja. Itt fontos fogalom a fizetendő adó megállapításának időpontjában érvényes árfolyam meghatározása. Kivétel ez alól ha a vevő nem alanya a forgalmi adónak vagy uniós export esetében nem garantálható, hogy a termék elhagyja az országot (készpénzes vevő vagy nem elenőrizhető adószám), illetve a számlát kibocsátó cégnek nincs uniós adószáma.
2.) A kettes bekezdés a határozatlan időpontra (jővőbeni teljesítés) vonatkozó számlákra érthető (részletfizetés, éves teljesítés), ekkor a számlán a számla kibocsátásakor (kiállítás dátuma) érvényes a cég választott árfolyamforrása szerinti utolsó rendelkezésre álló adatközlése alapján kell feltüntetni az adó alapját Ft-ban.
3.) A hármas az általános eset (a teljesítés fogalma ) Mivel a teljesítésig ki kell állítani a számlát így ez a kiállítás dátuma, kivéve ha előleg bekérő levél alapján előleget utalt , mert ekkor az útólag (max.15 nap) (banki értesítő alapján) kiállított számlán a jóváírás napja a teljesítés időpontja, ekkor az aznapi utolsó ismert vételi árfolyamot kell feltüntetni. MNB vagy sajátbanki értesítő alapján.
Természetesen a számlázás egyéb előírásai itt is érvényesek, azaz a fizetendő adó mértékét (végösszege) Ft-ra kerekítve kell feltüntetni.
Az MNB árfolyam választásához az eddigi értelmezésnél megengedőbben a bejelentést mindaddig meg lehet tenni amig az adott évben devizaszámlát nem bocsátottunk ki. A bejelentés évvégéig van érvényben - nem változtatható.
Tájékoztatásul közöljük, hogy deviza számla modult tartalmazó programjaink a fenti feltételek kielégítésére automatikus számítással és megjelenítéssel alkalmassak (8.8.01.10 verziótól), így a PRECÍZ SZÁMLÁZÁS, a PRECÍZ KÉSZLET és PRECÍZ KERESKEDELEM program is.
A uniós export devizaszámlázáshoz tartozik, hogy a törvényben nevesített országonként (nem nyelvfüggően) a forgalmi adó megnevezése.
[ lásd még az uniós adószám ellenőrzésről ]
Figyelem az oldalon olvasható adott esetben jogi vagy adó vonatkozású információk közlésének a célja a figyelem felhívása, az itt közöltek egy esetleges jogvita esetén nem mérvadóak, a törvény ismeretét nem helyettesíti. Igyekszünk megjelölni azokat a jogi helyeket ahol erről eredeti szöveget találnak. Bizonytalanság esetén forduljon cége könyvelőjéhez vagy ügyvédjéhez.
Utolsó módosítás: 2009.11.12
MEGRENDELÉS
TERMÉKEK
ÁRJEGYZÉK
DEMÓ LETÖLTÉS
LETÖLTÉSEK
REGISZTRÁCIÓ
DEMÓ DVD/CD RENDELÉS
SEGÍTSÉG, OKTATÁS
Elérhetoségeink
Boltok
Számla készítés
Számlázó programok
Partnereink
Viszonteladóknak
Tartalomjegyzék
Nyítólap
Évváltás 2009->2010
Ingyenes segédlet programtipusonként.
[ Deviza számla kiállítása a gyakorlatban ]